Mint már az emberi generációk több ezeréves folyamán annyiszor, úgy az istenfélő nemzedék 164 évvel ezelőtt, e jeles napon is megismerhette önmagát: az egységbe forrt nemes akarat, a szent szabadság iránti vágyakozás és az összefogás egységében rejlő kétségtelenül hatalmas - társadalom és történelemformáló - ereje által.
Az igény, amellyel március idusán az évek óta elnyomott többség, a Kárpát-medencei magyarság fellépett, jogos követelés volt. A 19. században Európa testén, a több irányba harsányan végigrohanó, sürgetve polgáriasodást hirdető eszmék egyként lobbantották fel a nemzeti érzelmeket, a társadalmi igazságosság, a vallási, és törvény előtti egyenlőség kívánalmait, a szabadság tüzes jelszavait. Nekünk, magyaroknak ez a kor az, amelyben évszázadnyi széttagoltság után végre egybeforr, és hősies küzdelmek közepette megszületik a mai magyar nemzet.
Március idusa magyarságunk egyik - és talán - a legszebb napja. Ez a nap, amelyen immáron 164 éve a tavaszi napsugarak melengető fénye nemcsak a természetet keltik életre, hanem érző szívünkben a piros, a fehér, a zöld szimbolikáját. Az erőt, a hűséget és a reményt, amit mi, a múlt örökségén nevelkedett magyarok, mind a mai napig egy élhető jövő képébe vetünk.
Március 15-én, e napon, a magyar szabadság alkalmával adózzunk kellő tisztelettel; szívünkben a megemlékezés alázatával hajtsunk fejet azok előtt, akik nem voltak restek a hívó szó hatására talpra állni, megismerni, a világgal megismertetni képességeiket, és megtenni azt, amit akkor, és ott, megkövetelt a haza.
