Mohammed bin Abdulwahháb bin Szulejmán bin Ali, a Tamím törzsből, 1703-ban született a Nedzsdben, valószínűleg Dereijjah városában. A Nedzsd az Arab Félsziget közepén található kietlen, sivatagos fennsík, néhol oázisokkal, melyek köré városok települtek. A városokban lakó datolyatermesztéssel foglalkozó lakosságot leszámítva, a régió nagy része még a 20.-ik század elején is főleg nomád beduinokból állt. Dereijjah városa a régi, már a Próféta blv. idején is meglévő Al-Yamamah (mai nevén Rijád, Szaúd Arábia fővárosa) közelében található. Mohammed bin Abdulwahháb apja Abdulwahháb, és testvére Szulejmán elismert vallástudósok voltak a hanbalita vallásjogi iskolából. Már fiatal korában elkezdte vallási tanulmányait, járt Irakban, Sámban, majd Hidzsázban Medinában tanult. Nem tudni hol és mikor, de hatása alá került a 14.-ik századi szíriai Ibn Tejmijja Al-Harráni újító tanainak. Sikerült ezt az akkor már szinte feledésbe merült vallási nézetet elsajátítania, és több dologban túlszárnyalnia is.
Azt írja róla Seikh Ahmed Zeini Dahlan, Mekka muftija az Oszmán fennhatóság végi időszakban, a Futúhát Al-Iszlámijja című könyvében, a Fitnat Ul-Wahhábiyya fejezetben:
"Mohammed bin Abdulwahháb a tudás tanulásával kezdte, a Fényességes Medinában, békesség és áldás lakóira. Apja erényes ember volt, a tudás népéből, csakúgy mint testvére Seikh Szulejmán. Apja, testvére, és tanítói tartottak tőle, hogy rossz és tévelygés fog tőle származni, amikor is hallották és látták beszédeit, cselekvéseit, és véleményeit bizonyos kérdésekben, és óva intették tőle az embereket."
Mohammed bin Abdulwahháb az egész addigi szunnita tudósok véleményeivel és cselekedeteivel ellentétben azt hirdette, hogy a sírok látogatása, köztük a Próféta blv., az ő kortársai, és az erényes igaz emberek sírjainak látogatása, ezekből áldást meríteni, ezeknél Allahhoz fohászkodni, istenszolgálatot végezni, rajtuk keresztül közeledni Allah-hoz bűn és társítás. És ez által hitetlennek bélyegezte a muszlimok nagy részét. Azt vallotta, hogy több száz éven keresztül a muszlimok elhagyták a vallásukat, újítottak. Bizonyítéknak azokat az ájákat hozta fel a Kegyes Koránból, melyeket Allah az iszlám előtti társító arabok, és a zsidókkal és keresztényekkel kapcsolatban küldött le, és azt vallotta, hogy a muszlimok az ő idejében, az ő útjukat követik.
Al-Bukhári jegyezte le Abdullah ibn Omárrtól (Allah legyen elégedett vele és apjával), "A Próféta blv. egyszer úgy jellemezte a khawáridzsot, hogy ájákat hoznak a Koránból, ami a hitetlenekről lett kinyilatkoztatva, és ezeket a muszlimokra alkalmazzák."
Egyik legnagyobb seikhje, Seikh Mohammed bin Szlejmán El-Kurdi egyszer azt mondta neki: Ó Abdulwahháb fia, arra intelek téged, hogy fékezd a nyelved a muszlimokkal kapcsolatban.
De nem fogadta meg a tanácsot, ezután is tovább ostorozta beszédeivel és tanításaival a hívőket, majd miután ezt megelégelték tőle, elüldözték. Mohammed bin Abdulwahháb ezután vándorolni kényszerült a Nedzsben, míg végül Dereijjah városában menedékre talált. A helyi emír, Mohammed bin Szaúd védelmet nyújtott neki, és miután felismerte a tanaiban rejlő politikai lehetőségeket, elfogadta a tanításait, és szövetségre lépett vele. Mohammed bin Szaúd lett a politikai, Mohammed bin Abdulwahháb pedig a vallási vezető. Ez a szövetség a mai napig fenn áll még a modern Szaúdi Államban is. Ezek után kötelezővé tették Mohammed bin Abdulwahháb tanait Dereijjában, és a hozzá tartozó vidékeken, majd elhatározták, hogy kard által elterjesztik az egész arab félszigeten, és dzsihádot hirdettek. Az ezt követő véres eseményeket száz év múltán is félelemmel emlegették azok a helyiek akikhez eljutott ez a fajta "dáwa".
Azt írja továbbá Seikh Ahmed Zeini Dahlán a könyvében: Miután betiltatta a Prófétára blv. való áldás kérést a minaretekből az azán után, és ezután egyszer egy erényes ember, aki vak volt, azánt mondott, majd utána áldást mondott a Prófétára blv., Mohammed bin Abdulwahháb elé vitték, aki megparancsolta, hogy öljék meg, és megölték.
Azt is írja: Mohammed bin Abdulwahháb volt az, aki elterjesztette azt az újítást, hogy minden pénteken, a pénteki ima beszédjében azt mondta: "aki a Prófétán keresztül közeledik Allah-hoz az bizony hitetlenné vált". Testvére Szulejmán bin Abdulwahháb, aki a tudás népéből volt, soha nem értett vele egyett, és erősen irtózott a beszédeitől, és cselekedeteitől, egyszer azt kérdezte tőle: "Hány van az iszlám oszlopaiból ó Mohammed bin Adbulwahháb?" Azt válaszolta neki: "öt". Azt mondta erre neki: "Te viszont hatot csináltál belőle, aki nem követ téged, az nem muszlim, ez nálad a hatodik". Mikor pedig elmérgesedett Seikh Szulejmán és testvére között a viszony, félni kezdett tőle, hogy egyszer megparancsolja, hogy öljék meg őt is, ezért inkább Medinába költözött. Ott pedig üzenetet írt testvérének, válaszolva az ő túlkapásaira, és tévedéseire, de nem válaszolt rá semmit. Ugyanígy rengeteg tudós a hanbali madhabból, és másoktól is üzeneteket írtak neki, rácáfolva a tévedéseire és újításaira, de ezeket a leveleket sem méltatta válaszra.
A nedzsdi imám úgy tartotta, hogy a közte és Ibn Tejmijja között eltelt időszakban, hatszáz éven át a muszlimok nagy része társító volt, ezzel száz milliókat hitetlenezett le a szunna népéből, és azt tartotta magáról, hogy ő az aki a tauhídet elhozta az embereknek, és az iszlám helyes követését, tulajdonképpen az ő nézeteinek követéséhez kötötte.
Mohammed bin Abdulwahháb ideológiáját, követőit, és mozgalmát már az ő idejében wahhábi névvel illették, köztük testvére Seikh Szulejmán is wahhábinak nevezi őket, és a későbbi időszakokban is végig ez a név volt rájuk használatos, és a mozgalom követői is ezt a megnevezést használták magukra. Csak a közelmúltban, amikor a wahhábi név a fanatikus muszlimok szinonimájává vált, és az olajpénzeknek köszönhetően elkezdték az Arab Félszigeten kívül is terjeszteni ezeket a tanokat, akkor kezdték el magukat szelefinek hívni.
A wahhábi tanok véres, harc általi terjesztését már a nedzsdi imám életében megkezdték. Ez egyben a Szaúd család hódítása is volt, hogy kiterjesszék hatalmukat az Arab Félsziget egészére. Az igazán nagy hódítások és a legvéresebb események csak az imám halála után következtek. Mohammed bin Abdulwahháb 1792-ben halt meg. Ekkor már a Nedzsd egésze, és az Arab Félsziget nyugati fele a fennhatóságuk alá tartozott. Mohammed bin Abdulwahháb és Mohammed bin Szaúd halála után fiaik örökölték a vallási és politikai hatalmat, tovább folytatva a véres hódításokat. Ezt az időszakot nevezik ma a szaudiak az első Szaúdi Államnak. Ebben az időben a Hidzsáz, Sám, és Irak az Oszmán Birodalomhoz tartozott, a szultán viselte a Hívők Emírje, a Kalifa címet is. Vallási nézeteik szerint a szultán és az Oszmán Birodalom is társító és hitetlen volt, tehát semmi nem akadályozta őket abban, hogy háborút indítsanak a muszlimok vezetője ellen. 1802-ben betörtek Szíriába és Irakba. Kegyetlenül mészárolták a lakosságot, köztük nőket és gyerekeket, lerombolták a sírok fölé épített építményeket, főleg a siíták körében követték el a legbrutálisabb vérfürdőket. 1803-ban elfoglalták Mekkát, majd egy évre rá Medinát. A város lakosságát szinte teljesen lemészárolták, a tauhíd nevében a Próféta blv. kortársainak sírjait feldúlták, lerombolták. Ebben az időben a muszlim világ nagy része rettegett a wahhábi névtől. Az Oszmán Birodalom sem maradhatott tétlen, 1818-ban Mohammed Ali, a macedón-albán származású egyiptomi alkirály kiűzte a wahhábikat Hidzsázból, ott visszaállította az Oszmán Birodalom hatalmát, majd benyomult a Nedzsdbe és hadseregével megsemmisítő csapást mért a wahábbi erőkre Dereijjah elfoglalásával.
Ezek után egészen a 20.-ik század elejéig a wahhábizmus csak a Nedzsben volt jelen, ám ekkor Mohammed bin Szaúd egy ükunokája Abdulazíz bin Abdulrahmán Al-Szaúd nedzsdi törzsekkel szövetkezve egy új wahhábi ligát hívott életre, és ezzel a Szaúd család másodszor is nekikezdett az Arab Félsziget elfoglalásának. Az első világháború utáni zűrzavarral, az Oszmán Birodalom szétesésével és a kalifátus megszűnésével sokkal nagyobb lehetőségei adódtak mint elődeinek, és ehez még hozzájött egy erős szövetséges, az angolok. 1925-ben csapatai az angolok támogatását élvezve bevonultak Hidzsázba, ahol újra véres harcok és kegyetlen vérengzés vette kezdetét. Taif lakossága a mecsetbe menekült, így ott mészárolták le őket a nedzsdi hitharcosok. Ezután elfoglalták Mekkát és Medinát, majd Abdulazíz király kikiáltotta magát a két szent hely őrzőjének. Az addigi vallási türelmet a szent helyeken felváltotta a szigorú wahhábi tanítás. Azelőtt a főleg sáfi'í madhabot követő Hidzsázban Mekkában és Medinában mind a négy madhabnak voltak imámjai a Két Szent Mecsetben, és mindegyik szunnita madhabot szabadon lehetett tanulni és gyakorolni. Ezután már csak a hanbali madhab és a wahhábi hittan volt az egyedül elfogadott. A Szaúd Arábiai Királyság az angolok támogatásával 1932-ben jött létre hivatalosan, mint önálló független állam, ebben az időben még az arab országok szinte mindegyike angol vagy francia gyarmat volt.
A Királyság ma is a szigorú és fanatikus wahhábi irányzatot követi politikai és vallási ügyekben egyaránt. Mohammed bin Szaúd és Mohammed bin Abdulwahháb szövetsége a mai napig fenn áll, politikai ügyekben az Al-Szaúd család dönt, a vallási ügyeket pedig Mohammed bin Abdulwahháb leszármazottai, az Al-Seikh család irányítja. A királyság jelenlegi muftija Abdulazíz Al-Seikh, és vallásügyi minisztere Szaleh Al-Seikh. Az olajból származó bevételeknek köszönhetően rengeteg pénz áll rendelkezésükre a wahhábi tanok terjesztésére, a királyság mecseteket épít és pénzel szerte a világon, hitterjesztőket képez ki, jellemző hogy ahol felbukkannak megjelenik a széthúzás és a viszály a muszlimok közt. Szaúd Arábiát évről évre elmarasztalják különböző emberi jogi szervezetek az emberi és politikai jogok hiánya miatt, a külföldi munkavállalók, és a nők jogainak hiánya miatt, de ezeknek az elmarasztalásoknak nincs hatásuk az országra, mivel Szaúd Arábia az Egyesült Államok szoros szövetségese.
Forrás: sunna.info
