2012. április 29., vasárnap

Tárik vezér partra száll seregeivel Európában


Rubicon

711. április 29-én kelt át Európába Tárik ibn-Zijád arab vezér azon a helyen, mely később a Dzsebel al-Tarik, azaz Gibraltár nevet kapta. A „Tárik sziklájánál” partra szálló mintegy 15 000 berber harcos hamarosan elpusztította a Vizigót Királyságot, és Hispánia jelentős részét a kalifák fennhatósága alá vonta.

Miután Mohamed próféta az iszlám zászlaja alatt egyesítette a korábban egymással rivalizáló arab törzseket, a térségben rengeteg energia szabadult fel, mely valósággal leradírozta a térképről a Mediterráneum több évszázados birodalmait. A Rásidún kalifák (634-661) alig 25 esztendős uralkodása alatt a félsziget harcosai elfoglalták Szíriát és Egyiptomot, megdöntötték a Szasszanida Birodalmat, és Bizáncra is számos súlyos vereséget mértek. Az iszlám hódítók a következő évtizedekben sem veszítettek lendületükből, így a 8. század elejére nyugaton az Atlanti-óceánig, keleten Belső-Ázsiáig, északon pedig Konstantinápoly hatalmas falaiig jutottak, ám a várost négyéves ostrom (674-78) árán sem tudták elfoglalni. Észak-Afrikába az Omajjád-dinasztia összesen három hadjáratot indított, így 709-re Ceuta kivételével az egész déli mediterrán partvidék az arabok kezére került. A Maghreb területén kivívott sikerekben egy szíriai születésű hadvezér, Músza ibn-Nuszaír játszotta a főszerepet, aki flottája révén felülkerekedett a bizánciakon, majd több földközi-tengeri szigetet is birtokába kerített. Az észak-afrikai területek későbbi kormányzója egyedül Ceuta ura, Julianus gróf ellen vallott kudarcot, aki valószínűleg a vizigót királyok nevében irányította a napjainkban Spanyolországhoz tartozó kikötővárost.

Az arabok új nyugati ellenfele, a Vizigót Királyság a 711-es arab invázióig a Róma bukása után születő barbár államok egyik legsikeresebbikének számított. Túl azon, hogy a germán törzs uralma alatt egyesítette, stabilizálta és felvirágoztatta a félszigetet, a keresztény hit és az európai kultúra egyik fellegvárává nőtt – itt alkotott például Sevillai Izidor –, mindamellett pedig jelentős katonai erőt is képviselt, mellyel képes volt megállítani a bizánci hódítókat. A vizigótok szemszögéből nézve azonban az arabok a lehető legrosszabb pillanatban jelentek meg a királyság határán, ugyanis 710-ben Roderic (ur. 710-712) megbuktatta, és valószínűleg meg is ölette a fiatal Witizát (ur. 694-710), amivel a polgárháború szélére sodorta Hispániát, ráadásul II. Achila (ur. 711-714) uralkodói címének elismerésével ketté is szakította az államot. A főhatalomért vívott küzdelembe Julianus, a ceutai várúr is bekapcsolódott, aki Witiza halála után egyezséget kötött Múszával és hajóit az arabok rendelkezésére bocsátotta. 710 során Tarif ibn-Málik már végrehajtott egy kisebb portyát az Ibériai-félszigeten: azt a Julia Transductát fosztotta ki, melyet később – a hadvezér nevéből eredően – Tarifa névvel illettek. Egy évvel ezután Tarik ibn-Zijád is partra szállt a Vizigót Királyságban.

Miután a rendelkezésünkre álló kortárs források meglehetősen szűkszavúak, és az eseményeket egy 17. századi krónika beszéli el a legrészletesebben, Tárik partraszállását illetően rengeteg a tisztázatlan részlet. A történészek a keresztény írók által több százezres hordaként leírt arab sereget mindössze 10-15 000 fő közé becsülik, és azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Músza felszabadított rabszolgája, egyik legtehetségesebb tábornoka csupán egy portyát vezetett Andalúziába, esetleg be akart avatkozni a vizigót trónharcokba. Az arab krónikák persze azt állítják, hogy 711. április 29-én végrehajtott partraszállása után Tárik céltudatosan Hispánia alávetésére törekedett, és elszántsága jeléül – Cortezhez hasonlóan – elégette hajóit, majd megindult észak felé. Annyi bizonyos, hogy a meggyengült Vizigót Királyság komoly hibát követett el azzal, hogy nem őrizte megfelelően a stratégiai pontokat – például „Tárik szikláját”, azaz Gibraltárt –, így elképzelhető, hogy a könnyedén előrenyomuló arabok étvágya már evés közben jött meg. Roderic király igyekezett útját állni a berber harcosoknak, ám 712-ben, a guadaletei csatában megsemmisítő vereséget szenvedett, és ő maga is életét vesztette.

Ezzel az ütközettel megpecsételődött a vizigótok sorsa: két évvel ezután de facto megszűnt a királyság intézménye, 718-ra pedig egészen a Pireneusokig és a kantábriai hegyláncokig arab kézre került a félsziget. Tárik utódai később a Rhône folyóig és Gallia déli részéig nyomultak előre, Martell Károly frank maiordomus azonban a 732-es poitiers-i csatában megállította az iszlám hit terjesztőinek diadalmenetét. Ezután lassú fordulat következett be Hispániában, melynek eredményeként a félsziget északi peremvidékére visszaszoruló államocskák szívós, több évszázados háborút indítottak az arabok kiszorítására.

2012. március 17., szombat

180 éve született Vámbéry Ármin

MTI

Vámbéry dervisruhában
Száznyolcvan éve, 1832. március 19-én született a felvidéki Szentgyörgyön Vámbéry Ármin, a magyar őstörténet és a keletkutatás kiváló tudósa.

Wamberger Hermann néven született, apja szegény zsidó szabómester volt, aki még fia születése előtt meghalt. A hároméves kora óta sánta fiú gyermekkora bővelkedett nélkülözésekben: kereskedett piócával, tízévesen inasnak és házitanítónak állt. A legdurvább cselédmunkákat is elvégezte, hogy bejuthasson a helyi piarista gimnáziumba, ahonnan két év után a pozsonyi bencés gimnáziumba került. Itt bontakozott ki bámulatos nyelvtehetsége, néhány év alatt tanult meg németül, szlovákul, héberül, latinul és franciául. Iskolai tanulmányai a pozsonyi evangélikus líceum hatodik osztályával véget értek, ezután házitanító volt Pesten és Szlavóniában. Egy Kutyevó nevű faluban sajátította el a horvát és a török nyelvet, ekkor már olasz, angol, spanyol, dán és svéd írókat is eredetiben olvasott.

Az 1850-es évek elején vette fel a Vámbéry Ármin nevet. Rövid bécsi kitérő után Pesten lett az Egyetemi Könyvtár könyvtárosa, és megismerkedett a kor legjelesebb tudósaival, irodalmáraival.

Vámbéry 1857-ben összekuporgatott pénzén, jóakarói támogatásával utazott Isztambulba, ahol levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, a magyar nyelv eredetét. 1858-ban megjelent német-török szótára, melyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia 1860-ban levelező tagjává választotta, a rendes tagságot 1876-ban kapta meg. Vámbéry bejáratos lett az előkelő körökbe is. Husszein Daim pasától, akinél házitanító volt, kapta a Rasid efendi nevet, amelyen aztán a muszlim világban ismert lett.

1861 őszén rövid időre hazatért, majd az Akadémia ezer forintos támogatásával ismét Keletre indult. Dervisnek öltözve karavánnal jutott el Teheránba és a dél-perzsiai Sirázba. 1863 márciusában Teheránból egy Mekkából hazatérő zarándokcsapathoz csatlakozva kolduló dervisként, béna lábbal, forró sivatagokon átkelve megjárta a közép-ázsiai Hivát, Bokharát és Szamarkandot; az afganisztáni Heraton keresztül tért vissza Teheránba. A mintegy 1500 kilométeres út során európaiak számára szinte ismeretlen világba nyert bepillantást, leírást adhatott a még érintetlen Keletről, mielőtt Közép-Ázsiának ezt a részét is bekebelezte a terjeszkedő cári birodalom.

1864 májusában érkezett vissza Pestre, ahol "a tudósok céhén kívül álló műkedvelőt" közöny és értetlenség fogadta. A pesti egyetemen szerény tanítói állást kapott, és csak évek múlva nevezték ki nyilvános, rendes tanárrá. Annál inkább megbecsülték külföldön: előadást tartott a brit Királyi Földrajzi Társaságban, fogadta Viktória királynő, tudományos társaságok vették fel tagjaik közé, könyvei angolul, németül, franciául is megjelentek.

A magyar nyelv török eredetét hirdette a csaknem húsz évig tartó "ugor-török háborúban". Az európai tudományos világot olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította, amelyek méltán tették ismertté nevét. Eredményeit leíró könyvei: Vándorlásaim és élményeim Persiában, Az iszlám a XIX. században, A török-tatár nyelvek etymológiai szótára, A magyarok eredete, A török faj ethnológiai és etnographiai tekintetben, A magyarság keletkezése és gyarapodása, Dervisruhában Közép-Ázsián át.

Vámbéry Ármin 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten. Munkásságát tanítványai folytatták, nem egy közülük - Goldziher Ignác, Germanus Gyula - maga is világhírű orientalista lett. Fia, Vámbéry Rusztem a magyar polgári radikalizmus kiemelkedő képviselője volt. A neves keletkutató nevét viseli Dunaszerdahely főtere, ahol szobra is áll, egy másik szobra az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban látható. Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. novemberi üzbegisztáni látogatásakor Buharában felavatta Vámbéry emléktábláját, és bejelentette, hogy 2013, a keletkutató halálának 100. évfordulójának esztendeje Vámbéry Ármin-emlékév lesz.

2012. március 15., csütörtök

Március 15.

Mint már az emberi generációk több ezeréves folyamán annyiszor, úgy az istenfélő nemzedék 164 évvel ezelőtt, e jeles napon is megismerhette önmagát: az egységbe forrt nemes akarat, a szent szabadság iránti vágyakozás és az összefogás egységében rejlő kétségtelenül hatalmas - társadalom és történelemformáló - ereje által.

2012. március 14., szerda

Murád pasa, aki számunkra feledhetetlen hős, és akit szülőföldje igaz hite miatt megtagadott

Egyesek számára igen érdekesnek tűnhet a cím. 
Sokak máris gondolatban végigzongorázzák a magyar történelem jeles eseményeit, hogy megtalálják azt a szereplőt, akit nemes egyszerűséggel Murád pasának, a  magyarországi muszlimok hősének neveztem.

Magyarnak (meg általában bármilyen nemzetiségűnek lenni) bizony igencsak attitűd dolog. Nem csak a származás, a vérség, és a szülőföld tesz minket magyarrá, hanem a tettek és a gondolatok, amelyeket a szívből jövő szándék vezérel. Egy katona is akkor lojális a hazájához, ha azt elkötelezetten - az anyagi érdekek kiélezése nélkül - szolgálja. Ha a zsold forintjainak csengése elnyomja a szívek dobbanását, akkor a katonáskodást már megette a fene. Az ember elveszti honvéd jellegét, és fizetett bérencé, zsoldossá válik.

2012. március 12., hétfő

A kalifák története VI.: Ali

Bevezető: Ebben a sorozatban, -melynek ez az utolsó darabja-, Irfan Faqih: Korai iszlám történelem című könyvéből közlünk részleteket, melyet Jakab György fordított angolból magyarra. A könnyebb áttekinthetőség végett a szöveget részekre bontjuk, helyenként a fejezetek sorrendjén is változtatunk, de ragaszkodunk az eredeti műhöz.

Ali, Allah Oroszlánja

Ali (Allah legyen vele elégedett), a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) szeretett nagybátyjának, Abu Tálibnak volt a fia, tíz évvel a prófétaság kezdete előtt született, s harminc évvel volt Mohamednél fiatalabb. Abu Tálib halála után a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) gyámsága alá került, s azon négy ember közé tartozott, akik a leghamarabb vették fel az iszlám vallást, a másik három Khadidzsa, Abu Bakr és Zaid voltak (Allah legyen elégedett mindannyijukkal). A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) Medinába való vándorlásakor ő feküdt annak ágyába veszélyeztetve saját életét, s lehetővé téve, hogy a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) sértetlenül eljusson Medinába. Medinában a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) feleségül adta hozzá lányát, Fatimát (Allah legyen vele elégedett). Ali ekkor huszonnégy éves volt. Ebből a házasságból két fiú, Hasszán és Husszein és két lány, Zejnáb és Umm Kulthúm született. Abu Turáb, azaz a Por Atyja becenéven szólította a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele), mert egyszer látta őt a mecset porában feküdni.

2012. március 11., vasárnap

A kalifák története V.: Oszmán

Bevezető: Ebben a sorozatban Irfan Faqih: Korai iszlám történelem című könyvéből közlünk részleteket, melyet Jakab György fordított angolból magyarra. A könnyebb áttekinthetőség végett a szöveget részekre bontjuk, helyenként a fejezetek sorrendjén is változtatunk, de ragaszkodunk az eredeti műhöz.


Oszmán ibn Affan (Allah legyen vele elégedett), az iszlám harmadik kalifája 573-ban, a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) után három évvel, a Qurejs Bani Omajja nevű klánjába született. Becsületes és derék volt már kora gyerekkorától kezdve. Fiatal kora óta üzleti pályán volt, s kereskedőként virágzó vállalkozást vezetett. Szerénysége és jelleme miatt komoly megbecsülés övezte a mekkai társadalomban. Annak ellenére, hogy a Bani Umajjához tartozott, amely klán nagyon ellenséges viszonyban volt a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) klánjával, a Bani Hasimmal, az elsők között vette fel az iszlámot. Nem sokkal megtérése után a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) feleségül adta hozzá saját lányát, Ruqaját. Mikor a Qurejs üldözni kezdte a muszlimokat, az első kivándorlókkal Abesszíniába utazott.

2012. március 10., szombat

A kalifák története IV.: Omár mint államférfi

Bevezető: Ebben a sorozatban Irfan Faqih: Korai iszlám történelem című könyvéből közlünk részleteket, melyet Jakab György fordított angolból magyarra. A könnyebb áttekinthetőség végett a szöveget részekre bontjuk, helyenként a fejezetek sorrendjén is változtatunk, de ragaszkodunk az eredeti műhöz.

Omár eredményei nem csak a katonai hódításokban és a területi gyarapodásban mérhető, ami uralkodása alatt történt, hanem abban is, amennyiben hozzájárult a politikai rendszer, a közigazgatás és a társadalmi felépítmény létrehozásában. Omárt (Allah legyen vele elégedett) nyugodtan tekinthetjük minden idők legjobb közigazgatási szervezőjének. Egy demokratikus rendszer alapjait vetette meg, ami hatékonyan működött, az emberek részt vettek a kormányzati munkában, s melyben az egyén szabadsága és a társadalmi igazságosság voltak a fő pillérek. Mint kiváló szervező és az iszlám közösség őszinte vezetője sok úttörő reformot vezetett be az emberek anyagi és szellemi jóléte érdekében, ami Koránban és a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) tanításaiban gyökereztek. Amír Ali szavaival élve: "a köztársaság harminc éves fennállása alatt, a politikai rendszer Omár jelleméből fakadt, mind életében, mind halála után."