Bevezető: Ebben a sorozatban Irfan Faqih: Korai iszlám történelem című könyvéből közlünk részleteket, melyet Jakab György fordított angolból magyarra. A könnyebb áttekinthetőség végett a szöveget részekre bontjuk, helyenként a fejezetek sorrendjén is változtatunk, de ragaszkodunk az eredeti műhöz.
Oszama expedíciója
Abu Bakr első cselekedete miután megválasztották kalifának az volt, hogy Oszama alá rendelt egy hadsereget, ami a szíriai határhoz vonult. Valójában erre az expedícióra még a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) adta meg a parancsot, amikor már betegnek érezte magát. A Bizánci Birodalom e nagyszerű tartománya mindig is zavar forrása volt a muszlimok számára, aki Arábia keleti határvidékén éltek, s ezeket a zaklatásokat elkerülendő óhajtott a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) egy expedíciót odaküldeni. Oszama Zaidnak, a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) felszabadított szolgájának és fogadott fiának, aki Mutánál esett el, a fia volt. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett), amint átvette a kormányzást, azt parancsolta Oszamának, indítsa útnak ezt a késedelmet szenvedett expedíciót. A pillanat kritikus volt. Az egész Arab-félsziget felbolydult. A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halála után terjedni kezdett a hitehagyás, s olyan hamis próféták, mint Muszajlima, Tulajha és Aszuad jelentek meg Arábia és Jemen különböző részein. A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halálhíre csak olaj volt a tűzre, sok ezen imposztorok befolyása alatt álló törzs felkelt Medina ellen. Ebben a kritikus helyzetben expedíciót küldeni a szíriai határhoz nem volt túl tanácsos. A kortársak megkeresték a kalifát, de Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) nem volt hajlandó visszavonni a parancsot mondván: "Ki vagyok én ahhoz, hogy visszahívjak egy sereget, melyet a Próféta (béke legyen vele) küldött el?"
Végül útnak indult a muszlim hadsereg, s a kalifa gyalog ment, hogy megnézze indulásukat. A katonákhoz a következő beszédet intézte:
"Ne sikkasszatok, ne csaljatok, és ne legyetek engedetlenek a vezetőtök iránt! Ne csonkítsátok meg a holttesteket, s ne öljétek meg az öregeket, nőket és a gyerekeket! Ne csavarjátok ki a datolyapálmákat, s ne is égessétek fel azokat, s ne vágjátok ki az emberek és állataik gyümölcsfáit! Ne vágjatok több birkát, marhát vagy tevét, mint amennyit megesztek!"
A sereg körülbelül negyven napig menetelt, s elérte azt a célt, amit neki a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) kijelölt.
Hitehagyás és a hamis próféták tündöklése
631-ben a szegényadó, a zakát megfizetése kötelezővé vált, és a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) hivatalnokokat jelölt ki, akik az ország különböző részein azokat begyűjtötték. Nem sokkal a Próféta halála után azok a törzsek, melyek nem rég vették fel az iszlámot, a zavartság és a káosz rabjai lettek. Mikor a zűrzavar és törvénytelenség lett úrrá Jemenben és Arábia más részein, egyben a muszlim adószedőket és hivatalnokokat elkergették, s visszaállt a hitetlenek uralma. A hitehagyás legfőbb fészkei Jemen és a Medinát övező környék voltak, leginkább azért, mert ezek az emberek a közelmúltban vették fel az iszlám vallást. Nehéz feladat volt ezeket az írástudatlan beduinokat meggyőzni és megtéríteni. Sokakat másokat csak az érdekelt, hogy ne vonjanak el tőlük adót. Ezek a szabadsághoz szokott sivatagi emberek furcsának találták, hogy egy városállam centralizált vezetése alatt állnak. Kihasználva a kaotikus helyzetet megtagadták a zakát kifizetését. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) kérlelhetetlen volt a kérdésben. Legfőbb gondja a közösség egységének és összetartásának biztosítása volt, s ha az emberek nem fizetnék a zakátot, az egész iszlám intézményrendszer omlana össze. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) ultimátumot intézett minden olyan törzshöz, mely megtagadta a zakát-fizetést, hogy háborút indít ellenük, ha nem adják meg a zakátot. Négy fő imposztor vezette ezeket a lázadó csoportokat, akik avval, hogy magukat prófétának kiáltották ki, hitehagyást követtek el. Ők voltak Muszajlima, Tulajha, Aszuad és Szadzsah.
Aszuad Anszi
Ezek közül, akik prófétának kiáltották ki magukat, az első a jemeni Aszuad Anszi volt. Törzsfőnök és nagyon befolyásos ember volt. Azt állította, hogy spirituális kapcsolatban áll Allahhal, titkos szövetségre lépett a környező törzsek vezetőivel, s felkeltek az iszlám ellen. Megtámadta és elfoglalta Nadzsrant. Miután elfoglalta Szanát, a fővárost, uralma alá hajtotta az egész jemeni tartományt. A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) Muadh Ibn Dzsebelt küldte el 632-ben, hogy leverje ezt a felkelést. Aszuad Anszit egy vagy két nappal a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halála előtt ölték meg, halálhíre, Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) megválasztása után jutott Medinába.
Muszajlima, a hazug
Az összes expedíció közül, melyeket Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) indított a hamis próféták ellen, a legkeményebb és a legnehezebb az volt, amit a Nezsdben található Jamamából való, a Banu Hanifa törzséhez tartozó Muszajlima ellen viselt. Néhány összefüggéstelen mondatot szerkesztett, amiket Allah való kinyilatkoztatásnak mondott. Azt is állította, hogy csodákra is képes. Egy a Prófétához (Allah békéje és áldása legyen vele) intézett levelében azt írja, hogy ő társa mind az isteni kinyilatkoztatásban, mind a politikai hatalomban. Mohamed próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) így válaszolt: "Bizony e Földön minden Allahé. Annak ad, akinek akar, s ami a túlvilágot illeti, az csak az igazaké." Két hadsereg, az egyik Ikrima, a másik Surahbil ibn Haszana vezetése alatt indult Muszajlima ellen, de mindkettő vereséget szenvedett. Khalid ibn Walid, az iszlám történelem veterán harcosa vállalta, hogy szembenéz a kihívással. A rákövetkező háború egyike volt a legkeményebb ütközeteknek Tabari, a híres történész szerint. A muszlimok, akik hátrányban voltak Muszajlima 40.000 fős seregével szemben majdnem vereséget szenvedtek, s majdnem vissza kellett vonulniuk, de Khalid utánozhatatlan bátorsággal visszatért a csatamezőre, újult erővel, kegyetlen támadást intézett Muszajlima katonái ellen. Muszajlimát egy Vahsi nevű, fekete bőrű rabszolga ölte meg. Összesen 7.000 muszlim esett el ebben a csatában, beleértve sok olyat, aki fejből tudta a Koránt, azaz háfiz volt.
Tulajha
Tulajha a Banu Aszad törzs főnöke volt. Egyszer mikor a sivatagban utazott vízre lelt, s ezt csodának feltüntetve, magát prófétának tekintette. Mohamed próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halála után nyíltan fellázadt a muszlim hatalom ellen. Khalid vezette a Tulajha elleni expedíciót, akit leginkább a Tay törzs támogatta. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) elküldte Adi ibn Hátimot, hogy magyarázza el a törzs tagjainak, hogy mi is történik valójában. Adi először kudarcot vallott, de utána sikerült meggyőznie a törzs tagjait. Adi közölte Khaliddal tárgyalásai eredményeit, és a Tay törzs újra felvette az iszlámot, és csatlakozott Khalid erejét. Az egész ügy békésen és vérontás nélkül végződött. Tulajha ekkor a Banu Dzsadilával szövetkezett. Az ezt követő csatában Khalid legyőzte, és Szíriába menekült, ahol újra felvette az iszlám vallást.
Szadzsah
Ez a nő volt a negyedik, aki prófétának mondta magát. Egy közép-arábiai törzshöz tartozott, mely a keresztény Banu Taghlid törzzsel együtt Mezopotámiába költözött. Mikor Szadzsah megtudta, hogy milyen kaotikus helyzet állt elő az iszlám háza táján, kihasználta a lehetőséget, szövetséget kötött a környező keresztény törzsekkel, hogy Medina ellen vonuljanak. Malik ibn Nuwaira, a Banu Tamim főnöke is út közben csatlakozott hozzá. Először is Jamama felé vette az útját, hogy leszámoljon a prófétaságra törő riválisával, Muszajlimával. Muszajlima inkább kialkudott egy kompromisszumot vele, ami a két trónkövetelő időleges házasságával végződött. Egy háromnapos légyott után, visszatért népéhez, s közben elszállt minden bátorsága, hogy a muszlimok ellen harcoljon. Muávija uralkodása alatt vette fel az iszlám vallást.
A hamis próféták mellett a muszlimoknak le kellett győzniük a bahreini, az ománi és maharai felkeléseket. Mindezek a hadjáratok sikeresnek bizonyultak, s Jemen és Hadramaut lázongó elemeit is felszámolták. Tehát egy év leforgása alatt Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) sikeresen legyűrte a zűrzavart és az anarchiát az iszlám közösségben.
A bizánciak és a perzsák
Miután a kalifa elnyomta a hitehagyók és a hamis próféták erejét, figyelmét az iszlám két jelentős ellensége a bizánci és a perzsa birodalmak ellen fordíthatta. A perzsák agresszív politikába kezdtek, s behatoltak az iszlám fennhatósága alatt álló területekre, s aktívan támogatták a felkelőket. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) a rá olyannyira jellemző éleslátással gyorsan és bátran reagált. William Muir szerint most "a harcos iszlám szemtől szembe került halálos küzdelmében Kelet és Nyugat két nagyhatalmával." A bizánciak is folyton bujtogatták az iszlámellenes erőket. Ezért a perzsa és a bizánci háborúkban nem a muszlimok voltak az agresszorok. Amit akartak az csak annyi volt, hogy megerősítsék saját határukat.
Muthanna expedíciója
Muthanna ibn Harith sokat tett a bahreini lázadás letöréséért. Most egy északi expedíció készült, hogy megtisztítsák azt a területet is felkelőktől és szövetségeseiktől. Ezen a területen több törzs is, beleértve Muthanna saját törzsét is már rég szenvedett a perzsa zsarnokságtól. Muthanna épp ezért szövetségre lépett ezekkel a törzsekkel és egy 8.000 fős sereget állított fel, ami kicsinynek bizonyult a Perzsa Birodalom félelmetes ármádiájával szemben. Ezért Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) a veterán hadvezért, Khalid ibn Walidot küldte Muthanna seregét megerősíteni. Gondolkozási időt hagyva az ellenségnek, Khalid támadást indított, az Eufrátesz nyugati partján vonult fel egész Hiráig, a mai Kufa közelébe. Minden ettől nyugatra eső területet meghódítottak, s annektáltak. A perzsa erőket kiverték Mezopotámiából. Hira kapitulált, s keresztény uralkodói szövetségre léptek a muszlimokkal. "Az egyezmény alapja a védelem. Ha én, Khalid ibn Walid, nem leszek képes azt megadni a dzsizje (keresztények által fizetett védelmi adó) nem lesz beszedve Hira népétől, s ha ők szegik meg az egyezményt szóval vagy tettel, elvesztik jogukat a védelemre."
Az adzsdanajni csata
A bizánciak a muszlimok elleni ellenségeskedést akkor kezdték, mikor szövetségre léptek ellenségeikkel az iraki hadjárat során. Mezopotámia meghódítása után a kalifa nekifogott a Herakleusszal, Szíria bizánci uralkodójával való leszámolásra. Khalid ibn Szaídot bízta meg, akinek zászlaja alá gyűltek a törzsi harcosok Tajmánál. Herakleusz azonnal eszmélt, s seregét a muszlim tábor közelében vonultatta fel. A muszlim sereg négy hadoszlopban közeledett Palesztina felé, parancsnokaik Abu Ubajda, Surahbil ibn Haszana, Jazid ibn Abi Szufján és Amr ibn Al-asz voltak. A muszlim sereg összlétszáma 37.000 fő volt, a messze elmaradt a császár 200.000-es seregétől. A kalifa ekkor azt parancsolta a perzsa határnál tartózkodó Khalid ibn Walidnak, hogy induljon Khalid ibn Szaíd megsegítésére. Muthannát hagyva hátra felelősként a perzsa határnál, 9.000 fős kontingensével Szíria felé vonult. A két sereg Adzsdanajnnál találkozott. Az elkeseredett harc délutánig tartott. Estére a bizánciak vesztésre álltak, s Khalid egy végső csapást mért rájuk, mikor kettéválasztotta lövészeiket lovasságuktól. A bizánci lovasok nem bírván a helyzettel, megfordultak és elmenekültek. A muszlim áldozatok száma ebben a csatában 3.000 fő volt. Csodás győzelem volt ez a muszlimok számára, ami utat nyitott a további sikerek előtt. Az adzsdanajni győzelem híre épp akkor ért Medinába, amikor Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) az utolsókat lélegezte.
Abu Bakr betegsége és halála
2. Abu Bakr sírja |
Dzsumadi Al-thaní hónap 7-én betegedett meg Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett), s tizenöt napon át ágyhoz volt kötve. Amikor a betegség súlyosbodott, ágyához hívta a jeles társait, hogy megtárgyalják, ki legyen az utódja. Végül arra jutott, hogy Omár (Allah legyen vele elégedett) a legjobb választás. Egy hétfői napon, A.H. 13. Dzsumadi Al-thaní 22-én halt meg. Halotti imáját Omár (Allah legyen vele elégedett) vezette, s lánya, Áisa (Allah legyen vele elégedett) szobájában temették el a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) mellé úgy, hogy a feje egy vonalban volt nagyszerű mestere vállával. 63 éves volt halálakor, s kalifasága két évig, három hónapig és tizenegy napig tartott.